Villám csapott a szalmabálákba

Reggel 6 óra előtt kaptuk a jelzést Szorgalmatosról a Galamb utca végéről, hogy nagy mennyiségű nagybálás szalma gyulladt ki, és a tűz terjed a szomszédos szalmabála-rakások irányába. A Vasvári I-es fecskendő megkezdte a vonulást és II-es riasztási fokozat kíséretében segítségnyújtásra riasztottuk a nyíregyházi és hajdúnánási tűzoltókat is.
A helyszínre érkezve először a tűz továbbterjedését akadályoztuk meg. Két gyorsbeavatkozó sugárral hűtöttük a szomszédos bálákat miközben a gazda egy traktor segítségével elkezdte kiemelni az égő részeket a rakásból. A művelet közben a nyíregyházi és hajdúnánási kollégák is megérkeztek és bekapcsolódtak a tűz oltásába valamint két további munkagép is besegített az égő bálák eltávolításában.
A tűzoltást nehezítette, hogy a szélirány folyamatosan változott ezért az eltávolított bálák sűrű füstjétől néha nem sokat lehetett látni. Az égő rakást sikerült szétbontani és eltávolítani a további rakások közeléből, így a tűz már továbbterjedni nem tudott. (videó) Ezt követően a váltás is a helyszínre érkezett melynek a feladata “csak” az égő bálák eloltása vagy éppen a felügyelet melletti leégetése volt.
A tűz oltása összesen kb. 6 órát vett igénybe és nagyjából 120 db nagybálás szalma vált a lángok martalékává, de ennek a többszörösét sikerült megmenteni a tűztől. A tulajdonos anyagi kára jelentős.