Sikeres 640 órás tanfolyam
2010. november 17-én volt az utolsó vizsganapja annak a tűzoltó tanfolyamnak ami bő 4 hónappal ez előtt kezdődött. A Tiszavasvári Tűzoltóságtól 6 fő került beiskolázásra, akiknek a tanfolyam székhelye (a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság épülete) pár hónapra a második otthonukká vált.
Az első 2 hónap a lehető legintenzívebb volt, ugyanis – szokás szerint – minden nap reggel 8-tól délután 4-ig zajlott az oktatás Kocsis Antal tű. alezredes irányításával. Az elméleti oktatások alkalmával megismerkedtek a tűzoltó szakma minden részletével a védőfelszerelésektől a tűzoltás elméletén át a jogszabályokig, amit később keményen számon is kértek tőlük az oktatók.
Pár héttel a kezdés után elérkezett az első pszichikai megmérettetés, mely szinte minden tűzoltó tanfolyam belépője: a boncolás. Ennek során Fecske László nyugalmazott tű. őrnagy vezetésével a nyíregyházi Jósa András Kórház patológiájára látogattak el, ahol megtekintettek egy kórboncolást tetőtől-talpig.
A tanfolyamot tarkította még a baktai tűzoltási gyakorlat, amit Kruppi István tű. alezredes irányított. Itt PB gázpalack tüzek, illetve tálca- és medencetüzek oltásának gyakorlatát tapasztalták meg saját bőrükön. De tartottak egy füstkamra gyakorlatot is Kemecsén, a polgári védelmi óvóhelyen.
Az intenzív 2 hónapot követő újabb 2 hónapos időtartam alatt a Hajdúnánás HÖT végezte a tűzoltóink gyakorlati képzését. Itt elméleti, alaki, szerelési foglalkozásokon, begyakorló gyakorlatokon vettek részt, de emellett szabad idejükben a Tiszavasvári Önkéntes Tűzoltóságot látogatták, ahol a parancsnok és szolgálatparancsnokok is részt vállaltak a felkészítésben.
Nyíregyházán a szerelési foglalkozásokat tartották: Kozák Attila tű. szds, Bakó József tű. zls, Szabó István tű. törm, Baka Csaba tű. örm.
A tanfolyam része volt a kisgépkezelői vizsga is. Ennek apropóján sajátították el a feszítő-vágó felszerelés, láncfűrész és kismotorfecskendők, zagyszivattyúk kezelésének elméleti és gyakorlati oktatási anyagát Nyíregyházán és Ibrányban.
Az oktatók figyelme kiterjedt az elsősegély ismeretek bővítésére is. Bajusz István tű. hadnagy segítségével elsősegély oktatáson is részt vettek a hallgatók.
A 2010. november 16-17-i záróvizsga alapvetően sikeres volt, hiszen a 30 főből 27 fő 5-ösre vizsgázott. 2db 4-es, és 1db 3-mas végeredmény született. A zárszóban az oktatók is megdicsérték a csapatot, hiszen a kiváló eredmények mellett évekre visszamenőleg a legfegyelmezettebb gárdát készítették fel. A Tiszavasvári Tűzoltóság tanulóira is büszkék lehetünk: a 6 fő mindegyike jeles végeredménnyel zárta a tanfolyamot.
A sikeres vizsgát egy bankettel zárták a fiúk, ahol megjelent Csepely Zsigmond pv. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, és Pernyák Sándor tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is.
A felkészítés összetett és mindenre kiterjedő tananyaga alkalmas volt arra, hogy a kárelhárítási feladatok elvégzésére alkalmas, gyakorlatias tűzoltókat neveljen a rövid, de sűrű időtartam alatt. Nincs kétségünk, hogy a végzett hallgatók bárhol megállják majd a helyüket elméleti tudásukat tekintve, és most már joguk van arra, hogy tovább képezzék magukat a gyakorlatban, hogy a szakmájukat a lehető legmagasabb szinten végezhessék szolgálati helyükön. Reméljük az évek során sem kopik el ez a tudás!
Gratulálunk mindannyiótoknak!