Motoros baleset a fehérszíki kanyarban

Délután 2 körül közlekedett egy motoros Tiszavasvári irányába Nyíregyháza felől a 36-os főúton, amikor kisodródott az egyik kanyarban. Feltehetően nem ment gyorsan, de az esés következtében – a mentők elmondása alapján – a 30 év alatti férfi gerincsérülést szenvedhetett. A motorban jelentős anyagi kár keletkezett.

Füstkamra gyakorlat

Az Ibrányi és a Tiszavasvári Köztestületi Tűzoltóság közös füstkamra gyakorlatot tartott Kemecsén a polgári védelmi óvóhelyen. A beosztott állomány a füsttel telített labirintusszerű építménybe történő behatolást és a beavatkozás sajátosságait gyakorolta be. A feladat végrehajtására párosával indultunk, amit végül – kivétel nélkül – mindenki teljesített. Tovább…

Tavaszi nádas-, bozót-, és avartüzek

Itt a tavasz és ezzel eljött az elszáradt növények tüzeinek ideje. Az elmúlt pár hétben többször avatkoztunk be száraz füvek, bozótosok és nádasok tüzeinél Tiszavasvári környékén illetve a kistérségben.

Fejtetőn landolt a golf

A józsefházi kanyarba vonultunk ismét ma délben. Az útról egy VW Golf típusú személygépkocsi sodródott le úgy, hogy közben többször megpördült, majd fejtetőn állt meg az útszéli fák közt. A járművet vezető 25 év körüli férfi a mentők szerint könnyebb sérüléseket szenvedett annak ellenére, hogy a pörgés közben valószínűleg kirepült a gépkocsiból.

Új tűzoltóparancsnoka van a tűzoltóságnak

2010. március 12-én a délutáni órákban tartotta meg az éves közgyűlést a köztestület. A rendezvényen részt vett Pernyák Sándor Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató és Dombrádi László, a Nyíregyházi Tűzoltóság Parancsnoka és a társszervek vezetői is. A közgyűlés legfontosabb eseménye, hogy lezajlott az új tűzoltó parancsnok kinevezése, így immár hivatalosan is Németh Zoltán lett az új vezetőnk. Tovább…

12