2008-as katasztrófavédelmi verseny
A Tiszavasvári Polgári Védelmi Kirendeltség 2008 április 25-én ismét megrendezte a – már hagyománynak számító – katasztrófavédelmi versenyt. A csapatoknak polgári védelmi, biciklis és egyéb ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk. A középiskolai kategóriában a Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium, az általános iskolások közül pedig a Tiszanagyfalu Általános iskola vihette haza az első díjat. Jól szórakoztunk, reméljük jövőre is itt találkozunk!
Dobogósak lettünk a megyei lépcsőfutó versenyen
Szokás szerint most is a nyíregyházi Bánki Donát Gimnázium kollégiumának lépcsőin kellett felszaladniuk a lépcsőfutó verseny résztvevőinek. A versenyen összesen 22 csapat indult, melyből 7 volt önkéntes. Tiszavasvári tűzoltóságát Benczúr Gyula és Topa Krisztián képviselte. A 9 emeletnyi versenytávot 69 másodperc alatt teljesítették, ezzel a dobogós III. helyezést érték el köztestületi kategóriában.
Mi is gratulálunk nekik!
Mi is gratulálunk nekik!
Munkába állt az új gépjárműfecskendő
2008. április 17-én került megrendezésre az új Renault típusú gépjárművünk hivatalos átadási ünnepsége. A rendezvényen részt vettek a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a szomszédos tűzoltóságok vezetői, a működési területünk polgármesterei, valamint a társszervek vezetői, képviselői.
Parancsnokunk, Erdélyi Attila a LÖTOSZ Tiszti Kereszt Aranyfokozata kitüntetést vehette át eddigi munkájának elismeréseként Fazekas Sándortól, a LÖTOSZ Alföldi Régió vezetőjétől.
Parancsnokunk, Erdélyi Attila a LÖTOSZ Tiszti Kereszt Aranyfokozata kitüntetést vehette át eddigi munkájának elismeréseként Fazekas Sándortól, a LÖTOSZ Alföldi Régió vezetőjétől.
Archívum:
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. augusztus
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. április
- 2011. március
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. november
- 2008. október
- 2008. augusztus
- 2008. július
- 2008. június
- 2008. május
- 2008. április
- 2008. március
- 2008. február
- 2007. november
- 2007. október
- 2007. szeptember
- 2007. augusztus
- 2007. július
- 2007. június
- 2007. május
- 2007. április
- 2007. március
- 2007. február
- 2007. január
- 2006. december
- 2006. november
- 2006. október
- 2006. szeptember
- 2006. augusztus
- 2006. július
- 2006. június
- 2006. május
- 2006. január
- 2005. november
- 2005. március
- 2005. február
- 2004. november
- 2004. október
- 2004. június
- 2003. október